Kitartó mackó

Mi lehet ez a Kitartó mackó? Ezt sajnos én sem tudom. Ezt a megnevezést Jakus Lajos használja a Penc múltja és jelene (2002) kiadványában. A történet: ...a magyar katonák a traktor vontatta ágyút a "Kitartó mackót" otthagyták , lőszereit szétszórták..... Feltételezhető, hogy az eszköz egy kisebb űrméretű pct.ágyú lesz. De melyik típus? Ez a kérdés. Ha valaki tud ezzel kapcsolatban információval szolgálni, kérem írja meg nekem.

Roncskutatás Veresegyházán

Szerdán azaz  szeptember 16-án Veresegyházán jártam. A település polgármesterével Pásztor Bélával volt találkozóm egy, a település határában 1944 nyarán lezuhant repülőgép felkutatásával kapcsolatban.Előzmények : ITT , az erdőkertesi leírás. (Augusztusban , mikor az erdőkertesi polgármesternél jártunk, Pásztor Lászlónál, még úgy gondoltuk, hogy a terület Erdőkerteshez tartozik. Részben jól gondoltuk, néhány évtizede még oda, de ma már Veresegyház része a terület.)

A polgármester és az alpolgármester rendkívül kedvesen fogadott, és érdeklődéssel fogadták tájékoztatásomat, miszerint szeretnénk csapatunkkal kutatni a vélt zuhanási területen. Hihetetlenül örültem, mikor meghallottam, hogy Pásztor úr emlékszik a zuhanás helyére, sőt csapatostul kivonultunk, és megmutatták a helyszínt is.

Ezzel egy újabb nagy lépéssel sikerült közelebb kerülnünk a történelem egy apró szeletének megismeréséhez. Az elkövetkezendő hetekben a terület tulajdonosát fogjuk felkeresni a kutatás engedélyezése végett, majd annak birtokában szeretnénk megejteni az első fémkeresővel történő vizsgálódást. Mindezek közben természetesen fel fogjuk keresni a település plébánosát a Historia Domusba való betekintés végett. Ha szerencsénk van abban leírásra került az elhunyt pilóta neve, halálának időpontja.

Jelenleg sejtjük, hogy ki lehetett a személyzet , melyik és milyen típusú repülőgép lehetett. Erős tippünk van a zuhanás időpontjáról és a légiharcból győztesen kikerülő amerikai pilóta kiétéről is. Az adatokat addig nem teszem nyilvánossá, amíg igazolásra nem kerülnek. De annyi talán említhető, hogy nagy valószínűséggel egy Me-110G2 repülőről van szó.

Légiveszély! Vác! 2.

Említettem, hogy a Vácot bombázó és Vác felett átrepülő ellenséges repülőgépeiknek veszteségeik is voltak. Azt mindenképp szükséges megjegyeznem, hogy a II. világháború alatt Magyarország felett kb. 6000 (!) db repülőgép zuhant le. Ezek közül Vác közelében (25km sugarú körben) az összesített táblázatomban 27 gép zuhanása van jelölve. A gépek többsége három időszakban ért szerencsétlenül földet. Az 1. (leg)nagyobb kört az 1944.június 27. körül (1944.06.27.-1944.07.02.)lezuhant repülőgépek teszik ki.Számszerint 14db. A gépek többsége amerikai. Feltételezhetően a 15. AirForce állományából maradtak itt. Többségében bombázókat vesztetttek (B-24, B-17), de Márianosztránál egy P-51 "Mustang" is eltűnt. Az aznapi légitámadásról már írtam itt: Tahitótfalu 2. részletesebben. Aznap több német gyártású magyar gép is lezuhant a környéken , főként Me-110G-2 típusok (legalább 3db). Ebben a körben érintett települések: Tahitótfalu, Márianosztra, Nagybörzsöny, Nógrádverőce, Diósjenő, Bercel, Göd, Dunakeszi, Őrbottyán, Szentendre, Kismaros. Ha egy térképen összekötjük a településeket, talán a repülés irányáról is képet kaphatunk. A talánt szükséges odailleszteni, mert lehetséges, hogy a köteléktől elszakadt gépek is lehetnek a listában. Akkoriban nem volt ritka a köteléktől 50km-re való eltávolodás sem. Természetesen ez inkább a sérült vadászgépekre jellemző.

A második kört a már közeledő front, többségében szovjet berepülések miatti veszteségek teszik ki. A szovjet bombázások szeptember 13-15 körül jelennek meg főként a térségben. Érintették Vácot, Tahitótfalut, Gödöt is. A veszteségeik között szerepelnek bombázók, feltételezhetően Bostonok, melyeket az amerikaiak adtak kölcsön nekik, de van egy IL-4 -es is közöttük. A szeptemberi szovjet elleni harcokban csak szovjet gépek zuhantak le az említett 3 település közelében, számszerint legalább 5db. Természetesen mindezek mellett voltak még bombázások pl.: a 15. AF. szeptemberben két alkalommal is támadta a szobi hidat, elsőre eredménytelenül, de később már sikerrel, de ami a jelen leírásban lényeges momentum, hogy az amik akkor a térségben gépet nem vesztettek.

A harmadik halmazt a front megérkezése körüli napokban lezuhant gépek teszik ki. A dátum a már sokat emlegetett 1944.12.08. Azon hideg napokon három gép zuhant le a közelben egy magyar (Bf-109) -Vácnál és kettő szovjet. Az egyik szovjet Perőcsénynél zuhant le, ez egy Il-2 m3 "sturmovik" volt, Manfred Goetze fhdgy. lőtte le (8/SG.10 - Fw 190 F-8 tip. ) gépével.

A másik szovjet Vácrátótnál ért földet, ez szintén egy Il-2-es ,amit Ofw. Duszus (8/SG.10, Fw 190 F-8 tip. gépével) lőtt le. Természetesen van több olyan gép is amelyeknek nem ismerem a zuhanási idejét, de még 100%-ra a gép zuhanását sem merem megerősíteni, mivel sajnos csak 1-1 visszaemlékezés van a birtokomban. Ilyen visszaemlékezések árulkodnak Tahitótfalu, Nézsa közelében lezuhant gépekről, melyekről csak a zuhanás évszáma ismert: 1944.

Összesítés után az arányok a következőek szerint alakulnak:

Elleneséges veszteség ( szovjet és amerikai): 19db

magyar és német légierő: 8db

Téves lenne a fenti adatból azt a következtetést levonni, hogy ennyivel jobbak és ügyesebbek lettek volna a gépeink és azok pilótái. Sajnos a szövetségesek egy-egy támadásban 2-3-szor több géppel vettek részt, mint a mi védőink.

Kép forrása:http://www.tankonyvtar.hu/historia-1984-04/historia-1984-04-ego
Forrás: www.450thbg.com

Matuska Szilveszter

Vácon nem büszkélkednek vele, de tudnunk kell, hogy a "biatorbágyi rém" a váci fegyházban töltötte al az 1936-1944 közötti időszakot.

Matuska 174 cm magas, átlagos testalkatú barna hajú és szemű átlagos küllemű férfi volt. Egyetlen különleges ismertetőjele (az elmebaján kívül) az arca jobb oldolán lévő lencse. Csantavéren született, egyszer már elítélték Bécsben a landesgerichti merénylete miatt. Magyarországon 1934-ben ítélték el 22 rendbeli gyilkosság miatt. Halálos ítéletét később életfogytiglanra módosították.(1)

Hogy került képbe Matuska az én blogomban?

- A Vácra 1944.12.08-án bevonuló szovjetek már zűrzavaros állapotot találtak a városban, így a börtön területén is. Matuskát feltételezhetően még a rácsok mögött találták, de egy ravasz trükkel sikerült magát kiszabadítania. A szovjet parancsnoknak előadta, hogy őt egy német lőszerszállító vonat felrobbantása miatt börtönözték be. Sőt, még valami alrendőri pozíciót is kapott. Bizonyára úgy gondolta, hogy a látszat csak ideig-óráig tartható fenn, ezért továbbállt, utoljára egy váci kocsmában látták.

(1) Váci történelmi Tár 619.old.

kép forrása, és a merényletről bővebben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Biatorb%C3%A1gyi_mer%C3%A9nylet

Egy fiú

Ma egy közeli rokonom elbeszélését elevenítem fel ezzel a 2006-ban szerzett, prózába foglalt történetnek, melynek minden mozzanata valós és megtörtént Vác mellett egy kistelepülés közelében. Nem remekmű, de remélem megragadja a pillanatot.

Egy fiú

Folyt a betakarítás a mezőn, a tikkasztó melegben a félmeztelen férfiak keze alatt égett a munka, fél szemmel sandítottak csak a közeledő alakra, tudták az intéző az, de nem akartak tudomást venni róla, bíztak benne, hogy csak nézelődni jár éppen arra, de legbelül sejtették….

Mindenki mélyen hallgatott.

Mint viharban a mennydörgés tört elő :XY – SAS- behívó, XY- behívó , XY –SAS- behívó, XY – behívó , a férfiak ridegen álltak és hallgatták a neveket. Minden héten 4-5 név törte meg a mező csendjét. Az idő múlásával a nevek száma egyre több és több lett, ősszel már heti 10 név is elhangzott. A 12 éves fiú nem igazán értette miről szól a háború, a rádióból és a felnőttek elmeséléséből csak hősiesség, megbecsülés született szívében, nem pedig sajnálat. Büszkeséget érzett azok iránt, akiknek nevét kiáltották.Ősszel, mikor a kukorica betakarítása jelentette számára a legnagyobb élményt a hegyek közül felbukkanó újabb száz és száz repülőt figyelte barátaival, megcsodálták az óriás vasmadarakat, amik kelet felé húztak dübörgő, monoton erősödő és halkuló csapatukkal. Most azonban egy lemaradt közülük, egyre lassabban és lassabban szállt, egyre lejjebb ereszkedett, maga után hosszú füstfelhővel szelve ketté a kék eget.Szaladtak felé, ahogy csak lábuk bírta, egymásnak mutogatva a nyíló ejtőernyők irányát. A gép hangos csattanásokkal, durrogással jelezte, számára befejeződött a háború.Hazatérve büszkén, feszített mellkassal mesélték a falubelieknek, ők látták, ők ott voltak, ők már ki is vették részüket a háborúból.

Az idő egyre hűvösebb lett, a hideggel nem csupán a pihenés köszöntött be a faluba, egy reggel 10-15 teherautóból álló oszlop telepedett a templom és a gróf kastélya előtti térre. A katonák leugrálva a falubeliekkel nem törődve láttak azonnal munkához, sátrakat állítottak, óriási üstöket hoztak, melybe egy marha is kényelmesen fürdőzhetett volna. Csodálták a német technikát, hisz még csak hallottak az elektromosságról, az árammal forralható üstökről, amibe a sátrakban készült méteres szalámi rudak fürdőztek, egy másikban pedig lógatva szárították a hengeres húskészítményeket. Nagyokat nyeltek, hisz ritka vendég volt arrafelé az efféle harapnivaló, meg aztán az ő családjuk rekvirált marhái is erre a sorsra jutottak. Mikor este a fiú belépett a családi házba, meglepődve látta, hogy két idegen épp vacsoráját költi a családi asztalnál, két német. A fiú nem érzett gyűlöletet, de szülei fagyott arccal, némán fogadták a németeket. A tiszta szoba jutott nekik, a tiszt vacsora után mosolyogva meghagyta neki, ha reggelre fényleni fog a csizmája, megajándékozza őt.Ezentúl az erőtlen reggeli napfény minden nap büszkén táncolt a csizma orrán, a jutalom egy negyed rúd szalámi volt, a kincset este megosztott családjával.

Egy decemberi délelőtt nagy sürgés – forgás támadt, sejtették: JÖN a ruszki!A németek amilyen hirtelen jöttek, olyannyira gyorsan indultak útnak Ipolyság felé, a felmálházott szekerek, a teherautók mély nyomot szántottak az esőtől fellazult úton.Alighogy kiértek a faluból, az ellenkező irányból újabb szekérkaraván érkezett a faluba, a szekerek hadianyaggal, a tábori mise kellékeivel, színházi kellékekkel, sebesült német katonákkal, élelemmel voltak megrakva. A lovak nehezen, lassan kaptattak fel a különösen meredek oldalon, a fiú és bátyja csodálkozva bámulták a szomorú menetet, amint nyugati irányába fordulnak.Hirtelen halk ropogás törte meg a szekerek nyikorgó hangját. A völgyből útjára indult lövedékek tompa puffanással fúródtak mellettük a földbe. Egy tiszt hirtelen termett mellettük, az utolsó 6-7 szekérről leparancsolta a katonákat, akik futásnak eredtek. A lovakkal a feléjük szálló lövések végezetek, a rakomány az úton maradt, akárcsak egy fiatal huszonéves közlegény, akinek vastag kötés takarta homlokát, felkarját, talán szilánk lehetett… A tiszt némán húzta a szekér alá. A fiú bátyjának pedig meghagyta, tegyék a nyelve alá az azonosító cédulát, majd bajtársai után eredt. A katona ahogy a torkán kifért, úgy szitkozódott:” szar az élet, szar az élet, Anyám, Anyám, hol vagy?”A fiú testvére csitította, miközben szájába adta a cédulát, amit abban a pillanatban a szitkok közepette köpött ki, ekkor már egyre több lövedék csattant mellettük, hát futásnak eredtek az otthon biztonsága felé. A minden lében kanál kölyköt nem lehetett a házban tartani, csak a ház elé megyek szólt anyjának, miközben leszállt az est.

A háztól nem messze egy férfira figyelt fel, aki magához szólította, meg is lepődött, hogy a civil ruhás idegen mit akar tőle. A férfi tiszta magyarsággal kérte, hozzon neki egy pohár tejet. A fiú fordult egyet és vitte a tejet, amiről az apja úgy tudta, hogy saját szomját oltja vele.A beszélgetésük rövidre sikeredett. Morajlás törte fel a falu csendjét, tankok vonultak át a falun, a férfi izgatottan rohant egy bokorba, amiből német szófoszlányok szűrődtek ki. Majd visszasietve, hason fekve figyelték a tankok fenekén a vörös fényeket…..ötven, hatvan, hetven. A férfi szólt, hogy segítsen számolni neki, az egyik tank alatt egy kicsi híd már nem bírta a terhelést, beszakadt… a himbálódzó fények alapján ügyesebben számoltak. Már 100 felett jártak, mikor a fiút, torkában a szívében hazaparancsolta a férfi.

Másnap délelőtt megmozdult a domboldal, lovasok jöttek a faluba. A helyiek félve mosolyodtak el a nagy sapkákon, az apró lovakon. A lovasok a németek után érdeklődtek, mivel nem találtak senkit, szintén Ipolyság felé indultak. Kora délután szörnyű látvány fogadta a helybélieket az út mentén. Elpusztult lovak, szétdobált ruhák, kiborított lőszeresládák amerre csak a szem ellát, lassan az egész falu kivonult és a hasznosnak vélt tárgyakkal megpakolva tértek haza.A fiú szomorúan nézte a szekér alatt fekvő katonát, csend volt körülötte, lassan ajkai közé illesztette azonosító-céduláját, majd nekiláttak egy fa alatt elhantolni.Estére ismét megmozdult az erdő, 100 számra özönlöttek a kosztól fekete, tetves ruhájú orosz katonák, akik amint felfedezték a németek által érintetlenül hagyott szeszgyárat, liter számra öntötték magukba a felejtés italát.A megrészegedett katonák vadul utasították rendre a helybélieket, azonban nem bántották őket, mivel azok meggyőzték a szovjetet, hogy itt szinte csak szlovák nemzetiségűek élnek, akik ugye úgyszintén szlávok. Mint ők. A magyarok és a németek meg már árkon-bokron túl vannak.A kastély hamarosan kórházként üzemelt tovább, nem messze tőle sietve felállított reptér épült, ahonnan a duplaszárnyú gépek Hatvanba vitték a sebesült tiszteket.A fiú gyomra és lelke nehezen fogadta el a sebesült katonák látványát, kinek a lábát, kinek a kezét metszették el testétől, egy pohár pálinkát használva érzéstelenítőként.

A front átvonulásával a 12 éves fiú egyre nagyobb felfedezőútra indult a környékre, látta a szomszéd falu határában a tankokat, bennük a feketére égett katonákkal, látta a mobil szalámigyárat egy szakadékba lökve, látta a nyolcezer méterre lévő városban a magukra hagyott árvákat, akik sírva jelezték szüleik halálát.Ötven évvel később a már nyugdíjassá lett és sokat megélt fiú ismét felkereste a domboldalt, ahol mindig félve haladt az eltelt évek folyamán, félve a katona szellemétől. Megkereste a hantot, fejfát állítva jelezte az arra járóknak a letűnt idők szörnyűségeit. Időnként mécses pislákolt a mező szélén.

-------------------------

A katona ma már bajtársai mellett piheni a harc szenvedéseit, családja ötven év után lelki békét kapott, szeretett családtagjuk megkerülésének hírével.